Fotózás - Grafikai tervezés - Nyomdai kivitelezés

Biró Edina photography

Zalában jártam

2019. szeptember 25. - Biró Edina fotós

Az egyik büszkeségem ez a fotó, mely Zalaegerszegen készült egy családi fotózás alkalmával, hiszen ez nem egy beállított kép. :) A fotó akkora népszerűségnek örvendett, hogy a Zala megyei önkormányzat felkeresett azzal, hogy szeretné felhasználni ezt egy rendezvényükön, melyre örömmel mondtam igent.

A képnek  "Ami (ebben a korban) igazán érdekli a fiúkat" címet adtam.


További képek, infók:

https://www.biroedina.hu/
https://www.facebook.com/biroedinaphotos/

Üdvözöllek blogomban!

Üdvözöllek blogomban, melyet azért hoztam létre, hogy betekintést nyerhess munkáimba.
(fotó: Fótómasiniszta - Csipke Judit)

Rólam

    2016-ban kezdtem el komolyabban foglalkozni a fotózással, ami azt jelentette, hogy megvettem első jobb tükörreflexes fényképezőgépem, majd ehhez beszereztem néhány objektívet is, melyek segítették munkámat. A fotózás születésem óta jelen volt az életemben, hiszen a családom is ezzel foglalkozott, így volt rálátásom a dologra.

     2017-ben kapcsolatba léptem a Lángoló Gitárok magazinnal, akiknek egy éven keresztül publikáltam különböző eseményekről, koncertekről és fesztiválokról a fotóimat (Fishing On Orfű fesztiválSziget FesztiválBudapest ParkBarba Negra Music club, Akvárium klub,A38 hajóBécs - Impericon fesztivál. stb.)
Sok ismeretségre tettem szert a zenészek és zenekarok között, ami egy felejthetetlen élményt nyújtott számomra. A koncertfotózás többnyire megmaradt hobbinak, mellette egyre több felkérést kaptam esküvők fotózására, majd belekóstoltam a stúdiófotózásba, ahol portré, modell, család, gyermek fotózást vállaltam. Hogy még többet tanuljak, és be tudjam indítani a vállalkozásom, elvégeztem egy OKJ tanfolyamot, így megszereztem a fotográfus képesítést.

      A sok tanulás és alkalmi munkák mellett szükségem volt állandó jövedelemforrásra, melyet a nyomdaiparban tudtam megszerezni, ahol kiadványszerkesztőként és nyomdai előkészítőként tevékenykedtem. Ez idő alatt el tudtam sajátítani azt a tudást, amire szükségem volt a jelenlegi vállalkozásomban, így a fotózást kiegészítve foglalkozom különböző kiadványok (meghívók, ültető kártyák, névjegykártyák. stb.) szerkesztésével, tervezésével, s azok nyomtatásával is.

További információkért, és fotókért látogass el honlapomra is: www.biroedina.hu

süti beállítások módosítása